... vagy mégsem?

Én, bevallom, szeretek krimit olvasni. Vannak, akik "lenézik" ezt a műfajt. Persze, egy átlag krimi biztosan nem nevezhető irodalminak. Ahogy egy átlag romantikus regény sem (ezért átlag, nem?)... És még akkor is a krimit választanám, ha csak kommersz olvasnivaló jut nekem. Szívesebben tornáztatom az elmémet, teszem próbára a logikámat, dedukciós képességeimet egy rejtvényes gyilkosság megoldásával mint együttérezzek egy szenvedést és örömet megélő főhőssel.

Gondolom, nem lesz ez mindig így.

Talán ha eléggé leterhelem logikai kihívásokkal az agyamat munka közben, nem lesz ez a lazulás. Vagy ha nyomozó leszek, vagy katona... (vagy vadakat terelő juhász :))).

Tényleg: miért nem akaódzik nekem lelkizős könyveket olvasni? Azt hiszem, sosem volt kedvencem az ilyen műfaj. Talán azért, mert elég intenzíven élem meg az érzelmeket az életemben amúgy is, és nem hiányzik. Vagy ennyire más vagyok mint a többi nő?

Nézzük csak: szeretem a sci-fit, szeretek verseket olvasni, szeretem a fikciót, a drámát.

Nem szeretem a románcokat, a történelmi regényeket (kivéve ha kalandos, de akkor inkább olyasmi mint egy krimi, ld Da Vinci kód)

Ugyanakkor szeretek írni is: verseket néha, novellákat, utóbbiakból erős érzelműeket is...

Hát jó, legyen a konklúzió, hogy én ilyen "fura" vagyok.

Nagyjából ez merült fel kérdésként a mai vitanapon, amit a nyest.hu szervezett

Laikusok, szakértők, tanárok és szülők beszélgettek arról, hogy van-e értelme nyelvtant tanulni. Főleg úgy, ahogy a legtöbb iskolában most tanítják. Kell-e nekem tudni, hogy a jelzős szerkezet, amit nap-mint-nap rendszeresen használok, hogyan tipizálható? Kell-e a hetedikes gyereknek tudni, mi a melléknévi igenév és milyen határozóink vannak?

Mindenki tud magyarul aki magyar. Kell-e neki iskolában ezt a nyelvet oktatni? Ahogy Schiller Mariann fogalmazott, mindenki emészt, nem az iskolában kell megtanulnia ezt hogyan csinálja "jól"...

Véleményem szerint, és ebben a szakértők is egyet értettek, anyanyelvünket azért kell tanulni, hogy megismerjük, hogyan működik. Másrészt azt is jó (lenne) megtanulni, hogy milyen a konvencionális nyelvhasználat, miért ne "-suk-sük-öljünk" ha tovább akarunk tanulni. Sajnos, a stílusgyakorlat, a nyelvhasználat fortélyainak oktatása nem bevett szokás, pedig a nyolc általánost végzettnek is (és neki különösen!!) fontos lenne pl. azt megtanulni, hogyan kell egy kérelmet megfogalmazni.

Egy másik gyakran hangoztatott érv az, hogy a magyar nyelven keresztül tudjuk elsőként megérteni, mi az a főnév és mi a jelző, és ezek a fogalmak segítenek majd abban, hogy idegen nyelvet tanuljunk.

Egyszóval a nyelvet - még az anyanyelvünket is - meg kell ismernünk, felfedeznünk, megértenünk, mi mindenre használható. Mert ez is egy kompetencia, amire mindenkinek szüksége van. Jó lenne, ha a helyes használatát nem csak a "magyartanár" óráin, hanem minden oktatási-tanulási helyzetben elsajátíthatnánk. Mert ez minden tanár felelőssége.

Amerikai kutatók szerint nem az egészséges életmód, hanem a gének miatt élnek egyesek több mint 100 évig. A kérdés csak az: akarunk-e?

Az Index cikke szerint egy amerikai tanulmány alapján "az egészséges életmód a legtöbb embernél néhány évvel meghosszabbítja a várható élettartamot, ám nem segít azoknak, akik meg akarják élni századik születésnapjukat." Jó megfogalmazás! Ki akar 100 évig élni vagy még annál is tovább? Ugyan én még a felénél sem tartok, de azt gondolom, nekem az sok lenne. Görnyedt háttal, fájós lábakkal fogtalanul vánszorogni, rászorulva az unokák és dédunokák jóindulatára... Nem, asszem ebből nem kérek.

Máshol meg azt olvasom, hogy a halálozási esélyt az is befolyásolja, hogy a párkapcsolatban élők között milyen és mekkora korkülönbség van... A bibi csak annyi, hogy a férfi számára az az előnyös, ha a nőnél kilenc-tíz évvel idősebb, a nő számára pedig az jelent hosszabb életet, ha párjával egyidős. Ezt kicsit nehéz össze-passzítani, akárhogy is nézzük.

Legjobban ugyanakkor a Telegraph cikke gondolkodtatott el. Dr. David Gems, a University College London "Egészséges Öregedés" Intézetének professzora arról elmélkedett, hogy milyen társadalmi problémákra kell számítani, ha az öregedést (eleinte egy, majd több évvel) késleltető szerek általánosan használatban lesznek. Több időskori öngyilkossággal, eutanáziával, túlnépesedéssel, valamint a gazdag és szegény rétegek élettartamának növekvő különbségével kell számolnunk. Ehhez csendesen még hozzátenném a nyugdíjkorhatár és a gyerekvállalási életkor várható kitolódását is. A jó hír az, hogy (bár az életkornövesztő kapszulákra óriási lenne a kereslet) a tudós szerint morális kötelességük elsősorban az időskori szenvedés csökkentése. Kérdés, hogy a morális igény vagy a piaci igény határozza meg a kutatást?

Az áramlástan első hallásra arról szólt nekem, hogy tudósok azt figyelik, hogyan ömlik át a víz egy csövön, hogyan örvénylik a tenger a hajótest a levegő a repülőgép körül. Tegnap, Lajos Tamás professzor előadásából kiderült, erről kicsit többről van szó.

Szívet melengető érzés azt látni, hogy valaki lelkesedik a munkája iránt, örömmel megy munkába és büszkén, elégedetten dől hátra a karosszékben a nap végén. Az pedig még nagyobb öröm, ha ezt az érzést át is tudja adni.

Amikor az előadását elkezdte a professzor, többen megmosolyogtuk, amikor azt mondta, hogy csak az köti le a figyelmünket, ami áramlik, ami mozog. A hömpőlygó folyó, csörgedező patak vagy a szélben hajlongó-susogó búzatábla, a szellőtől fellibenő szoknya költőket ihletett meg. A Műegyetem professzora fejében azonban egyenletek kattognak, amik leírják - vagy akár megjósolják - a mozgást.

Ami még lenyűgöző volt, az az áramlástan gyakorlati jelentősége. Várostervezők, építőmérnökök, környezetvédők és formatervezők mind használják, sőt, nélküle nem tudnának dolgozni.

Végül, az egyik hozzászóló kérdésére kapott válaszból azt is megtudtuk, hogy sajnos például a fürdők tervezésénél az ilyen "luxusra", mint áramlások modellezése, legtöbbször nem futja, és ezért volt, aki életével fizetett.